Bemutatkozik a vintage office csapata
Rólunk
Besnyi Erika
ügyvezető
Kedves Érdeklődő! Örülök, hogy – ugyan még csak virtuálisan – megismerkedhetünk egymással.
Besnyi Erika vagyok, a Vintage Office egyik megálmodója és ügyvezetője.
Gyárilag angol nyelvtanárnak készültem és sokáig az angol nyelvvel kapcsolatos munkáim kötöttek le: gimnáziumban, nyelviskolában és vállalati képzéseken tanítottam, fordítottam, tolmácsoltam szinkronszövegeket és angol tankönyveket írtam.
Majd átigazoltam a “kapitalista” világba, és sokáig értékesítőként dolgoztam, később pedig 13 évig trénerként, coach-ként, majd közép- és felsővezetőként működtem 4 multinacionális nagyvállalatnál. Volt, hogy 3, volt, hogy 90 fős csapatot vezettem, és rengeteg tapasztalatot szereztem vezetőként, rendszerépítőként, elmélyülhettem az utánpótlás-nevelésben és tehetségmenedzsmentben, és különböző nagyívű, nemzetközi szervezetfejlesztési projektekben vehettem részt.
Innen tértem vissza 2015-ben a szabadúszók világába, hogy végre a saját álmaimat valósítsam meg. Annak idején mindig úgy képzeltem el magam, hogy híres motivációs előadóként “egy fecskeként csinálok majd nyarat”. Fokozatosan ismertem fel, hogy az én életcélom nem ez, hanem az, hogy “fecskéket neveljek, akik mind megcsinálják a saját kis nyarukat” – és ez a sok-sok “nyár” egyszer minőségi változást fog hozni az emberi interakciókban, a kommunikáció és együttműködés színvonalában, az egymásra való odafigyelésben.
2012 óta több, mint 300 coach és 80 tréner – fecske – képzésében, mentorálásában vettem részt. Hiszem, hogy ők már sokkal empatikusabban, nyitottabban fordulnak mások felé, és az asszertív kommunikációt és hatékony konfliktuskezelést alkalmazva “tanítják” a környezetükben élőket az önbecsülésre, értő figyelemre és toleranciára.
Számomra a mai napig a legszeretettebb képzéseim a coach- és trénerképzések, ahová a résztvevők azért jönnek, hogy változzanak és változtatni tudjanak a világunkon. A Vintage Office ezért számomra nemcsak egy iroda. Hanem egy olyan alkotóközösség otthona, ahol tréningek, workshopok és coaching ülések során a résztvevők, fejlődnek, ismereteket szereznek és osztanak meg egymással és így egyre nyitottabbá válnak – és mindezt egy motiváló, hangulatos, minőségi környezetben teszik.
Trénerként annak idején magam is sokat szenvedtem a mostoha képzési körülmények miatt, ezeket, szerintem, Te is jól ismered (nincs flipchart papír – írj a használt lapok hátoldalára / vibrál a projektor, mert nincs pénz izzót cserélni benne / túl szűk a hely, kényelmetlenek a székek / dülöngél a flipchart tábla / nincs elosztó, stb.), és már akkor elhatároztam, hogy lesz egyszer nekem egy olyan tréning helyszínem, ahol minden profi – mind a technika, mind pedig a eszközök. És ezt az – üzlettársaimnak és egyben barátaimnak is köszönhetően – mára megvalósítottam. Ezt az álmot szeretném most Veled megosztani – gyere, részesülj belőle Te is!
“Szétosztom most ezt az álmot, túl szép, hogy én kapjam egyedül…”(Radics Gigi)
Gyere, és osztozz benne Te is!
Gyuricza Anikó
Sokáig gondolkodtam azon, hogy mit is írjak a bemutatkozómban, mi az, ami engem igazán jellemez és meghatároz.
- Ha a végzettség, akkor andragógus, HR menedzser és pénzügyi tanácsadó vagyok.
- Ha az eddigi tapasztalataimat nézzük, akkor menedzser, cégvezető és képzési szakértő. Ha a szerepeimre gondolok, akkor elsősorban Anya, családi logisztikus, problémamegoldó, coach és vezető.
- Ha pedig ismeritek a Macskafogót, akkor abból talán Pissy vagyok. 🙂
A coach-ként alkalmazott mottóm szerint: “Meghallgatlak – megértelek. Megkérdezlek – megérted. Megoldod, megoldódik, megoldjuk.”
Ha arra gondolok, hányszor kellett erőt merítenem és újra kezdenem, akkor talán Herbert Casson idézete jellemez engem a legjobban: “Csak azt adhatjuk, amink van. Aki boldogtalan, nem adhat boldogságot, aki sikertelen, nem segíthet másokat sikerre. Első kötelességünk: önmagunkat segíteni, hogy ne legyünk másoknak teher. Először tanulni, aztán tanítani! Először teremteni, aztán adni. Ez az élet vastörvénye.” Azt hiszem, eddigi életem során már összegyűjtöttem annyi tapasztalatot és élményt, hogy másokat is támogathassak abban, hogy az életükben harmóniát teremtsenek. Nagyon örülök annak, amikor egy finom kávé és egy csendes beszélgetés után mindannyian egy fokkal boldogabban, elégedettebben állunk fel az asztaltól, hiszen “az élet egyik legszebb kárpótlása az, hogy egyetlen ember sem tud őszintén segíteni egy másikon anélkül, hogy ne segítene ezzel saját magán is.” (Ralph Waldo Emerson)
A sok idézetből biztosan rájöttetek már, hogy szeretek olvasni és szenvedélyem a tanulás és a tanultak átadása, noha Galilei szerint “semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni benne, hogy rátaláljon önmagán belül.” Nekem a Vintage Office, ez a barátaimmal közösen létrehozott “kikötő” erről a felismerésről, belső utazásról szól: mi biztosítjuk Neked a nyugodt, biztonságos, harmonikus környezetet, ahol élmény lesz a tanulás, a coaching folyamat, önmagad megismerése, felfedezése és fejlesztése.